Vannak olyan szavak, amelyekkel rutinszerűen dobálózunk, mégsem igazán tudnánk körülírni, mit jelentenek pontosan, ilyen például a kreativitás, különlegesség, sokoldalúság és a tehetség is. Azt tudjuk, hogy mit nem foglalnak magukban – ha valami különleges, akkor nem átlagos, ha valaki kreatív, akkor nem fantáziátlan –, arról azonban, hogy miként is lehetne körülírni őket, kevés fogalmunk van. Ez így is van rendjén, elvégre az igazán lényeges dolgokra sosincs világos magyarázat. Ettől olyan izgalmasak: mindenki számára mást mondanak.
Tagadhatatlan, hogy a tehetséget már sokrétűsége miatt is nehezen lehetne definiálni – elvégre magában hordozza a fent tárgyalt többi kifejezést is –, nem csoda, hogy megannyi teória látott róla napvilágot. Ha meg akarnánk fogalmazni egy idegennek, annyit mondhatnánk, hogy azt az embert nevezzük tehetségesnek, aki átlag feletti általános és speciális képességekkel rendelkezik, kreativitásával kitűnik a tömegből, feladatai iránt pedig elkötelezettséget érez. És ezzel mégsem mondtuk olyan sokat. Mert lehet valaki kimagasló a matematika vagy a nyelvek terén, a zenében, lehet különösen vizuális típus, és még sokáig sorolhatnánk.
Ha a pontos jelentésről nincs is, arról mindenképpen van konszenzus, hogy a tehetség csak hosszú munka eredményeképpen bontakozhat ki igazán. Eperjes Károly szavaival élve: „A tehetség nem állandó dolog, az az érzésem. Mint a barlangi patak, bújik, előtör, eltűnik, kanyarog, jön-megy, sok minden befolyásolja, aztán vagy kiér a napra vagy sem.” Segítségre tehát okvetlenül szükség van, elvégre a fejlődés előremozdításában jelentős szerepe van mindannak, ami körülvesz bennünket: a családnak, a barátoknak, a pedagógusoknak, a városunknak, az országunkat, sőt, akár még a sarki boltban ért élmények is hatással lehetnek arra, mennyire tudunk megbízni magunkban és képességeinkben. Mindemellett fontos belátnunk azt is, hogy a tehetség a nemcsak lehetőség, hanem felelősség is, hiszen adottságaink tudatos kiaknázatlanságra egyszerűen nincs jó mentség.
„A tehetség természeti kincs. Önmagában hordozza a fejlődést, mint egy mag és természetes módon kifejlődik. Szükség van a megóvására, gondozására. A tehetség gondozása a nemzet kultúrájának és a tanítás általános gyakorlatának szerves része.” – vallja Gyarmathy Éva, szavait pedig nem vonhatjuk kétségbe. A közhiedelemmel ellentétben Magyarországon vannak színvonalas tehetséggondozó programok, ezek egy része már a gimnáziumi években lehetőséget biztosít arra, hogy a fiatalok megismerjék készségeiket és képet kaphassanak arról, miként is volna érdemes építeni jövőjüket. Gondoljunk csak az Arany János Tehetséggondozó Programra, amely országszerte támogatja a hátrányos helyzetben élő, jó képességű diákokat. Az 50 tehetséges fiatal nevet viselő kezdeményezés a legkülönfélébb területen mozgó talentumokat gyűjti össze, de a Csányi Alapítvány életútprogramja szintén a legjobb lehetőségek egyike. Ha pedig már tudjuk, mivel szeretnénk igazán foglalkozni, válogathatunk a speciális kollégiumok és programok között is, de támogatást igényelhetünk a minden év júniusában kiírt önfejlesztési pályázat keretében.
„Vannak emberek, akik maguk nem zsenik, de megvan a különleges képességük, hogy inspirálják a lángészt” – írta Arthur Cocan Doyle, tökéletesen szemléltetve ezzel, hogy nincs olyan ember, akiben ne találnánk valami különlegességet. Igen, ez valóban a világ egyik legtöbbet ismételt közhelyeinek egyike, de bizonyára van valami oka, amiért olyan sokat mondogatjuk. Valószínűleg az, hogy igaz. Maradéktalanul. Mindent összevetve pedig nem túlzás azt állítani, hogy tehetségesnek lenni bátorság, mert merni kell érvényesülni, másképpen gondolkodni, változni, vagy éppen állandónak lenni, segítséget kérni, kiállni az elvek mellett, és ami a legfőbb: merni kell nem a tömeg után menni.
Dézsi Fruzsina
Fotók: Joel Robinson
0 megjegyzés: