Dézsi Fruzsina
"Dobozról, egy kis faluból indult az utam, jelenleg az ELTE másodéves magyar szakos hallgatója vagyok. A szakirányom a kreatív írás, ami máris mindent elmond rólam, amit igazán fontos tudni. Az irodalmon belül leginkább a színház és a drámák világa vonz, írói és újságírói munkásságom során szeretném elérni azt, hogy az emberek fejéből eltűnjön az a gondolat, hogy nem létezik kortárs magyar dráma. Pedig van, és igen erős. A Bájoló Magazin főszerkesztőjeként többek között ezt tartom küldetésemnek. Emellett, ha időm engedi FÉLonline és a Magyar Teátrum külsős szerkesztőségi tagjaként dolgozom."
Forgács Zsuzsanna
"Békéscsabán kezdtem művészeti tanulmányaimat elektronikus
grafikusként, majd a Budapesti Metropolitan Egyetemen diplomáztam fotográfia
szakon. Mind a két szakmámban szoktam tevékenykedni, de javarészt a
fényképészettel foglalkozom a hétköznapokban. Jelenleg egy békéscsabai
divatáruház fotósa és grafikusa vagyok, illetve képszerkesztő gyakornokként
dolgozom a Szabad Föld hetilapnál. Szenvedélyem az alkotás és a segíteni
akarás, aminek a metszetét a dokumentarista fotográfiában találtam meg. Célom,
hogy megismertessem az embereket különböző sorsokkal, ezzel segítve nekik a
saját eszközeimmel."
Gáspárdy György
"Hobbi fotós és filmkészítő vagyok. Célom, hogy a közeljövőben megalkuvást és korrupciót nem tűrve, etikus módon legyek jelen a médiában valamilyen formában."



0 megjegyzés: